Bár már ezerszer elmondtam, hogy nem a legszeretettebb évszakom az ősz, azért ilyenkor nem süllyedek bele teljesen az utálat mocsarába. Már tavaly is megpróbáltam a legjobb oldalát nézni az őszi hónapoknak - amit egy bejegyzés keretében meg is osztottam veletek - és rájöttem, hogy ilyenkor meg vannak azok a bizonyos szokásaim, illetve dolgaim, amiknek csak a hidegebb időben válok a rabjává. Ilyenkor elkezdek kényesen odafigyelni, hogy mennyi zöldséget és gyümölcsöt eszek. Röhejes, de én ősszel és télen kívánom ezeket, nem pedig a meleg hónapokban, amikor még a szomszéd néni is cseresznyét, paprikát meg barackot árul a piacon. Valószínűleg az szervezetem érzi, be kell raktározni a hűvösebb időre vitaminokból. Mert hiába tömködöm magam 1000 mg C-vitaminnal naponta, azért egy alma naponta többet ér szerintem. A reggelivel együtt próbálom ilyenkor a legtöbb zöldséget enni, a szendvics vagy rántotta mellé könnyen csúszik. Ebédre és vacsorára szinte csak meleg ételt eszek, ami után jól esik egy-egy gyümölcs, illetve közötte (most is szőlőt majszolok...). Ebben az időszakban sokszor hallom, hogy drága a gyümölcs és a zöldség, illetve víz ízű, nem finom na meg milyen kevés van. Ősszel szerintem még könnyű a dolgunk - ott a szőlő, a szilva, a sütőtök, az alma és a körte. Magában is finomak, de egy turmixként sűrítve vagy krémlevesként elkészítve is isteniek. Idén tudatosan bele kezdtem egy mini tisztító kúrába. Na nem kell semmi hajmeresztő dologra gondolni, csak pár károsabb dolgot próbálok elhagyni. Példának okáért a kávét zöld teára cseréltem. Bár imádom a kávét, koffein érzékeny vagyok, ezért amúgy is tejeskávézni szoktam, Az első pár nap volt szörnyű volt, mert délután háromkor majdnem lefordultam a székről, mert hiányolta a szervezetem a napi második latte-m. Ám már kezdem érezni a zöld tea jótékony hatását. Nem érzem már azt, hogy ha nem iszok még egy bögrével elájulok a fáradtságtól és az emésztésemnek is jót tett. Én üresen iszom, de ha valaki nem bírja a kesernyés ízét az egy kevés mézzel vagy xillittel ízesítheti, a cukrot viszont felejtsük el. Próbálok minél több egészségesebb ételt enni, és a káros dolgokat elhagyni. Nem fogok hazudni, ez nem azt jelenti, hogy mostantól nem eszek meg egy ültő helyemben egy zacskó chipset (mert igen, képes vagyok rá...) vagy nem eszem többet pizzát, mert nem szeretném magamtól megtagadni azt, amit szeretek. Inkább törekedek arra, hogy ez kevesebbszer forduljon elő: a fehérlisztes pékáruk helyett teljes kiörlésűt veszek és a sült krumpli helyett csak salátát kérni a gyros tálhoz. Ezek a minimális változtatások tudom, hogy majd egyre nagyobbak lesznek, csak fokozatosan kell ezeket belefűznöm az életembe. Nekem a radikális út sosem működött hosszútávon. Szóval hajrá - nekem és nektek is! :) Rebeka
0 Comments
Bár számomra fájdalmas erre gondolni, hamarosan vége a nyárnak. Úgy érzem, mintha csak napok teltek volna el a záróvizsga óta, nem hónapok. Mintha ez a nyár és az alatta megélt emlékek épp csak most történtek volna meg. Emlékszem, mikor lázasan tanultam a tételeket és már hobbiból idegesítettem fel magamat mindenen, azzal nyugtattam és vidítottam fel magam, hogy ezen a nyáron állandóan bulizni fogok, enyém a határtalan ég és stb. Naivan vetettem bele magamat a forró napokba. Vagyis inkább bele mártóztattam a lábikómat, mert a nyaram leginkább melóval töltöttem. Nem panaszkodom, sok mindent tanultam és nyertem ezen a nyáron, és mondhatni, amennyit lehetett kimaxoltam belőle. Hirtelen felindulásból, a VOLT fesztivál előtt kb. 5 nappal döntöttem el, hogy az eltervezett egy nap helyett egész hetes bérletet veszek. Az első fizetésem bánta, én viszont nem, A tavalyit amúgy is kihagytam, így az ideit már nem (is) akartam. Akik ismernek tudják, hogy inkább koncertekre járok, mint tuc-tuc zenés szórakozóhelyekre - nem hazudok, az olyan bulikat is szeretem -, így nekem egy fesztivál maga a Kánaán. A jó kis hazai zenekarok mellett örült a kis szívem a Bastille és a Parov Stellar Band koncertnek, illetve utolsó napi John Newman koncert tette az i-re a pontot. A jó társaság feledtette velem, hogy nap közben dolgoznom kellett. Finomakat ettem - a Zing burgert ne hagyjátok ki a fesztiválokon ha szerencsétek van hozzá - és rozé fröccsel hűtöttem le magamat esténként. Tökéletes volt az egész. Belefért pár balatoni hétvége, amit egyszer pedig 20 fokban sikerült eltöltenem - bár a rossz idő sem hátráltatott abban, hogy medencében lubickoljak. Igaz, először nem önként másztam bele a számomra jéghideg vízbe, a barátom ruhástul dobott bele. Jófej mi? Félig balatoni gyerek vagyok, nagyszüleim az északi parton laknak, így 2 hónapos korom óta töltöm ott a nyaraimat kisebb-nagyobb ideig. Bár idén csupán 3 napot tölthettem Révfülöpön, nem hagytam ki a gyermek- és tinédzser kori helyeimet. Örök szerelem fűz oda. Egyszerre Volt fesztivál után átvehettem a diplomámat, ami megkoronázta az elmúlt 3 évemet. A főiskola jó buli volt, borzasztóan hamar eltelt. Sokat köszönhetek az egyik főiskolás tanáromnak, részt vehettem egy Erasmus kurzuson Portugáliában és sok mindenbe belepillanthattam. Rádiózhattam, tévézhettem gyakorlaton belül. Sikerült eljutnom ismét a bécsi állatkertbe és teljesen kiélhettem panda és kis elefánt mániámat. Olyan vagyok mint egy kisgyerek és olyan áhítattal mászkálok az állatkertben, mintha először járnék ott. Így a poszt végére érve és vissza tekintve a nyárra mégis csak szuper volt. Nem volt olyan szabad és zabolátlan, mint amilyenre terveztem, de annyi sok jó emléket hordoz, amit magammal vihetek a rideg, utálatos őszbe. Rebeka
Szabadkozással kezdeném soraimat, azért, hogy mostanában így elmaradtam a bloggal. Elkezdtem a kötelező gyakorlatomat, írom a szakdolgozatot - hol kevesebb, hol több sikerrel -, és őszintén megmondom, ez sok energiát elvesz tőlem. Körülbelül az elkövetkezendő 3 hétben tudok csak gondolkozni és sírva várom az április 15.-ét, mikor leadom a diplomamunkámat. Szerintem én nem is a tavaszi fáradtságot érzem magamon, hanem azt, hogy sorozatosan stresszelem magamat a határidők miatt. Ám mikor ma utaztam haza fele a buszon a munkából, átjárt a boldogság. Az átalában inkább heringkonzervhez hajazó 86-os tele volt üres helyekkel, mikor felszálltam rá. A nap is végre kisütött, mikor elindultunk. Valaki a következő megállóban finom fűszernövényekkel szállhatott fel, mert bazsalikom illat terjengett a levegőben. A telefonomon sorra követték egymást a mostani kedvenc számaim. A csuklóban két 12 éves forma gyerek állt egymással szemben: egy fiú és egy lány. Nevettek, az osztálytársakról beszélgettek és látszott, hogy tetszenek egymásnak. De nem volt semmi megjátszás közöttük, még tiszta volt a beszélgetés. Nem volt benne semmi felnőttes allűr, olyan igazi volt az egész. Én pedig úgy mosolytam ezen, mert eszembe jutott, hogy milyen volt is ez az érzés és ebben az életkorban élni a világban. És mikor azon kezdtem el morforndírozni, mit vegyek vacsorára, rájöttem, hogy tele a hűtő kajával és nem kell befutnom a Spar-ba nyomorogni. Haza érve már ezer wattos mosoly ült az arcomon. Rájöttem, hogy mennyi dolog miatt boldog lehettem volna csak ezen a héten. Megdícsérte egy pincérlány a kabátomat, a csoda kockás piros kabátomat (amit ebben a posztban már láthattatok) és kérd. Tartottam egy szuper előadást az egyik órámon a fősulin. Részt vettem egy érdekes előadáson a Corvinuson és utána ettem egy nagyon finom hambit az egyik barátnőmmel. Jó a társaság a gyakorlati helyemen és szuper feladatokat kaptam a héten (is). Jókat nevettem. Ezeket az apró momentumokat annyira ritkán értékeljük az életünkben és nem biztos – mint az én esetemben is láthatjátok - , hogy egyszerre rájövünk, ez éltet bennünket. Ezek a mindennapi mozzanatok, gondolatok, hangulatok, illatok, képek és emberek teszik teljessé és boldoggá az életünket. Azt tanácsolom nektek, hogy járjatok nyitottabb szemmel – és szívvel -, fogadjátok örömmel és kedvességgel a számotokra kedves pillanatokat és értékeljétek azt, amit természetesnek vesztek. Hogy süt a nap, hogy édesanyád megfőzte a kedvenc ételedet, vagy hogy már csak 10 oldalt kell megírnod a szakdolgozatodból (bocs, nem tudok elszakadni ettől a gondolattól! :D). Rebeka
Legelőször azzal akartam kezdeni a bejegyzést, hogy ezer bocsánat, hogy így elmaradtam az utolsó bejegyzésem óta, pedig jó pár ötletem volt. Aztán mikor már harmadszorra fogalmaztam át a mondandómat, akkor jöttem rá, hogy ezzel ellent mondanék az egyetlen magamnak tett fogadalmamnak: nem érdekel, mit gondolnak mások. Nem is tudom, hány alkalommal csesztem teljesen szét a napomat, hogy olyan apróságon izgattam fel magam és vettem a lelkemre, amin mások vállat vontak volna. Szóval sorry, not sorry… Régebben minden baromságot megfogadtam ilyenkor, tipikusan olyan dolgokat, amiket már akkor tudom, hogy nem fogok betartani, mikor leírom. Nem kell ahhoz egy másik évnek elkezdődnie, hogy valami újba belekezdjünk vagy egy rossz szokást elhagyjunk. Ez az “új év, új én” egy hatalmas közhely - már csak azért is mert nincsen reset gomb az életünben -, mert az újévi fogadalmak 95%-a nem valósul meg. Ha változtatni akarsz az életeden akkor tedd meg akkor, amikor a nagy világmegváltó érzés elfog, ne pedig a vacak január elseje miatt. Ilyenkor inkább legyél hálás az olyan dolgokért, amik örömet okoztak és szeretetet hoztak az életedbe ebben az évben is. Én hálás vagyok azért, hogy járhattam Portugáliában egy intenzív Erasmus kurzuson, mert a legnagyobb változtást hozta az életembe. Hálás vagyok azért, mert szuper embereket ismerhettem meg idén is. Hálás vagyok azért, mert teljes bizonyosságot nyertem, hogy olyan suliba járok és azt tanulom, ami érdekel és szeretem, mert jó vagyok benne. Hálás vagyok, hogy már van egy kevés keresetem, hogy saját magamnak vehessek dolgokat és ne a szüleim támogassanak mindenben. Hálás vagyok, mert klassz családom van, imádnivaló barátnőim és a szerelmem mindenben mellettem áll. Illetve hálás vagyok azért, mert írhatok, van egy blogom a legjobb barátnőmmel és hogy mennyi pozitív visszajelzést kapunk. Köszönöm ezt a csodás évet 2014, imádtalak! Rebeka
Van egy hat éves tündéri húgocskám, akivel imádok játszani és beszélgetni. Igen, jól olvastad. Beszélgetni, mert annyira pozitív és meglepően bölcs kislány. A minap játszottunk a nappaliba, még pedig azt hogy tegye fel a kezét, aki szereti ezt meg azt. Mondott gyümölcsöket, állatokat, tevékenységeket és személyeket is. Egyszer csak azt mondta: “Tegye fel a kezét, aki szereti a Rebekát!” Ő magasba emelte a kezét, mint egy szorgalmas nebuló, én viszont nem tettem ezt. Annyira meglepte a passzivításom, hogy nekem szegezte a kérdést “Mi van? Te nem szereted saját magadat?” És ez őszinte leszek, szíven ütött. Mert neki evidens, hogy szereti magát. Meg van magával elégedve és büszke magára. Én meg nem tudtam válaszolni erre a kérdésére. Mennyire meglepő nem? Szeretünk embereket, tárgyakat, állatokat és gondolatokat - de magunkkal a legtöbbször nem is tudjuk, hányadán állunk. Én szeretek magamban dolgokat - a hajamat, az orromat, azt hogy kedves vagyok és odafigyelő. Viszont teljesen nem vagyok megelégedve magammal. Nyilván mindenki fejlődni szeretne, a tökéletesre törekedni, mentálisan és fizikailag is. A húgommal való beszélgetés óta próbálok arra törekedni, hogy szeressem magam és elfogadjam azokat a dolgokat, amiken nem tudok változtatni. Összeírtam pár dolgot, amik segítségével a számomra tökéletes emberré gyúrom magamat. 1. Tükröm, tükröm... Szerintem mindenki ezerszer hallotta az életében, hogy sokkal szebb/helyesebb, ha mosolyog - és ez így igaz! Régebben, ha tükörbe néztem, csak fanyalogtam és csak arra tudtam fókuszáltam, éppen mi “borzalmas” az arcomon/testemen. A trükköm az, hogy akárhányszor a tükörbe nézek, magamra mosolygok. És láss csodát: szebbnek látom magam ilyenkor és ilyenkor 100 százalékosan meg vagyok magammal elégedve. 2. Haters gonna hate Egy régebbi bejegyzésben már írtam nektek arról, hogy ha negatív emberek és energiavámpírok keseíritik meg a napotokat, akkor nem meglepő ha az emberiség roncsának érzitek magatokat. Ezért törekedj arra, hogy pozitív emberekkel vedd körbe magad, akik szeretnek téged. A többit meg hagyd a francba, a téged lehúzó embereknek hiába próbálnál bármit is “bizonyítani”, ők úgy sem értékelnék. 3. My mind says Victoria Secret model, but my heart says pizza, chocolate, food… Ne sajnálj magadtól semmit! Lehet páran megköveznek ezután a mondat után, de én bármennyire is szeretnék tisztán étkezni, nincs akaraterőm ahhoz, hogy lemondjak a kedvenc ételeimről. Imádom az olasz konyhát, a pizzát, a hamburgert, a hotdogot, a pörköltet és a császárszalonnát is. Ha megkívánok egy csokis fánkot, bizony nem lesz bűntudatom amiatt, mert betolok egyet. Szóval nektek se legyen! Egy kocka csoki, egy kakaós csiga vagy egy tál sültkrumpli után nem lesztek akkorák, mint Jabba. 4. Stílus kommandó Találd meg a stílusod. Ha tudod, hogy mi áll jól neked (legyen az szín, fazon, stílus) és százszor magabiztosabb leszel. És tojj rá, hogy mit mondanak az emberek. (Ha végképp nem tudod, mi a te stílusod, akkor kérdezd meg a hozzád legközelebb álló embert, ő mit gondol rólad) 5. A recept Mily meglepő, mindenkinek van rossz napja. Ha velem ilyen előfordul, és a pozitív gondolatok sem művelnek csodát, akkor a következő recept mindig beválik nálam: Youtube-on rákeresek egy vidám zenére (ez nekem a Walking on sunshine vagy a Happy) és táncolok. Utána veszek forró zuhanyt, felveszem az éppen aktuális kedvenc ruhadarabom (ez most egy puha kötöttpulcsi), szintén kedvenc kiegészítő (Zenzero nyaklánc) és csinálok valamit, ami boldoggá tesz. Lehet ez egy kávé az egyik barátnőmmel, egy jó film vagy egy kis főzőcskézés. Amikor boldog vagyok, szeretem magamat - nahát, micsoda felfedezés mi? :D 6. Bocsáss meg magadnak! Nagyon sokszor a múltbéli hibáinkon rágodunk. Legalább is én így teszek, ez az egyik legrosszabb tulajdonságom. Ilyenkor mindig azon túrázok, hogy milyen szerencsétlen/hülye/béna/csúnya voltam, és persze utálom magam ilyenkor. Erről a legnehezebb leszoknom, de rajta vagyok az ügyön. Ahelyett, hogy ilyenkor magamat szidnám, inkább arra gondolok “Oké, azt akkor elrontottam, de az már elmúlt és nem tudok rajta változtatni.”. Rebeka
|
Két álmodozó írásai életmódról, divatról, szépségápolásról - na meg saját magukról! Archives
February 2017
Categories
All
|