Nem gondoltam, hogy egyszer egy olyan gondolat üti fel a fejét és kezd kibontakozni a kócos kis buksimban, hogy irigylem azokat, akik iskolába járnak - nem hogy még le is írjam! Kimondani hangosan még nem mertem, félek, a húgom és a barátnőim élve cincálnának apró kis darabokra. De na, hát bevallom, hiányzik! Mondjuk az általánosra alig emlékszem, de azt tudom, hogy nem annyira szerettem. Nyolc osztályos gimnáziumba járva cseperedtem fel, ami bár hosszú volt, nagyon szerettem. Jó osztályunk volt, iszonyatos jófej emberekkel tele tűzdelve és a tanári kar 95%-ára nem lehetett panaszom. A fősuli meg szerelem volt - azt tanultam amit akartam, a tanáraim és a saját elvárásaimnak is megfeleltem kényelmesebb keretek között mint a gimiben. Oké, ez egy ZH vagy vizsgaidőszakban húzósabb volt, de azt a minimális időt fél lábon is ki lehetett bírni. Ám amióta lediplomáztam, elkezdtem dolgozni. Eleinte nagyon tetszett (és most sincs rá panaszom), végre nem unatkozom a rövidebb napokon és lefoglalom magamat. Aha, csak azt vettem észre magamon, hogy felkelek, a reggeli kimarad, rohanás a melóba, átdolgozom a napot - néha úgy, hogy egy falatot sem ettem, csak ha már ájuldozom az éhségtől -, rohanás haza, kaja, fürdés, egy pici TV és helloszia, lámpa leolt, Rebeka pedig már ezerrel horkol. A hétköznapok így teltek el, és semmi érdekesnek mondható nem történt velem, mert hétvégén nem hogy kávézni a barátnőkkel, az ágyból felkelni sem volt kedvem. A monotonitás megölte a spontán oldalamat. Aztán magamban azt mondtam, elég! Nem leszek én uncsi, állandóan nyavalygó lustaság. Csináld magad! Ne áltassuk magunkat (na mert én ezt tettem), hogy nincs semmi program a hétvégére a környéken. DE, van. Mindig. Ha ez csak egy mozi, egy kávézás vagy egy nagy séta a városban, az is egy program, nem? Ne mondj le mindenről Múlt héten kemény 2 óra alvás után mentem szombaton melózni, de teljesen megérte. A barátom csütörtök este szólt, hogy nincs e kedvem elmenni egy gólya és öregdiák bálra. Reálisan gondolkodva először nemet mondtam, majd egy órás tépelődés után igent. Meló előtt még elugrottam egy gyönyörű ruhát venni magamnak - mert természetesen "nem volt egy rongyom se"... -, és a munka után rohantam Győrbe. Szuper buli volt jó társasággal és a legjobb az volt, hogy a barátom, aki utál táncolni, az egész bulit végig táncolta velem. Kényeztesd magad Legtöbbször se időm, se energiám nincs ahhoz, hogy eresszek egy kád forró fürdőt, kifessem a körmömet vagy készítsek egy jó kis arcpakolást magamnak. Inkább gyors zuhany, még gyorsabb haj mosás és egy gyors arc tisztítás. Kényeztetés max az, ha van idegzetem még testápolót is kenni magamra. Na, ezt megpróbálom múlt időbe tenni a fejemben, és többet kényeztetni magamat, mert hiába vesz el egy picit több időt a napomból, a végére kipihentebb vagyok és jobban érzem magam. Rebeka
0 Comments
Míg mások tavaszi nagy takarítást tartanak a jó idő megjelenésével, én ezt ősszel is megteszem. Vagy nem is tudom, lehet a "lomtalanítás" a jobb szó rá, a fene tudja... Kicsit más ez a fajta nagy takarítás, mondhatni felkészülés a hidegebb, mormota-üzemmódú évszakokra. A tipikus porszívózását, függöny kimosást és az összes bútor letörlését fényesítését leszámítva ilyenkor kicsit megújítom a szobámat. Először is átnézem a gardróbom tartalmát. Felpróbálom azokat a ruhákat, amiket nem szoktam nagyon hordani, illetve a szekrényben pihentek, hogy majd megint divatba jönnek (mert hát mindig így van). Ha valami már nem áll jól, vagy tényleg teljesen felesleges, mert csak megvettem mert majd jó lesz/tök jól néz ki/extra szűk - és nő lévén, nem hagyhattam ott a boltban! - beleteszem egy táskába és megválok tőle. Általában a városi ruhagyűjtő konténerben köt ki ez a csomag, reménykedve, hogy olyan emberhez kerül majd, aki szívesen hordja majd. A kabátokat átöblítem a pulcsikkal együtt, és a szekrény alapos letörölgetése sem várat tovább magára. Ha nem gondol bele az ember lánya, akkor le sem esik, hogy míg 4-6 hónapig "csakúgylóg" a téli kabát a szekrényben, milyen poros lesz. Én allergiás vagyok a házi porra és a poratkára, szóval jobb félni mint megijedni kedvelt mondás alapján inkább nem hagyom ki ezt a lépést. Ezután átrendezem a gardróbom: a nyári ruhák a polc eldugottabb szegletébe kerül, a meleg kötött pulcsik és hosszú ujjú pólók előre. Ugyanígy a szoknyákkal és rövidnadrágokkal, bár meg kell valljam, a szoknyákat nem suvasztom a gardrób mélyére. Kiválogatom a vastagabb anyagúakat, illetve a magas derekú, hosszú fazonokat és a nadrágok mellett hagyom, mert jól esik néha szoknyába bújni, nőcis lenni. Egy 100 vagy 200 den-es fekete harisnyával nagyon jól mutat hétköznapokon és hétvégén szórakozni is, csak más felsőt kell hozzá párosítani. És persze ilyenkor, mivel már teljesen belemelegedtem a rendrakásba, a szobám többi része sem ússza meg a terrort. A kiegészítőim száma ilyenkor radikális csökkenésnek indul, és én már a sírás határán állok, hogy na baszki, mit veszek én fel holnap?! De amit nem hordunk, minek álljon a polcon? Nem szeretem a felesleges, elszakadt/megfakult/elvásott stb., de majd valamire vagy valamikor jó lesz az még dolgokat. Inkább, sokszor fájó szívvel, de megszabadulok tőlük. Nemrég a fősulis dolgaimtól váltam meg. A fontos jegyzeteket egy dobozba rendes kislány módjára elraktam, de a fecniket, órai feladatokat egy kukászsák elnyelte. Furcsa érzés volt, hogy az elmúlt három évem egy kis szeletje nemsokára a szemétdombon fog kikötni, de mint már mondtam - ami már nem kell az életbe, dobd ki! Felüdülés lesz a lelkednek a tiszta gardrób, a rendezett fiókok és az üres fogasok, amiket az őszi bevásárló körútad és az eljövendő hónapok során úgy is megint telezsúfolsz emlékekkel, fontos dolgokkal és az új puha pulcsiiddal. Majd főljön a feje a jövőbeli énednek, majd ő rendet rak! :) Rebeka
|
Két álmodozó írásai életmódról, divatról, szépségápolásról - na meg saját magukról! Archives
February 2017
Categories
All
|