Nem gondoltam, hogy egyszer egy olyan gondolat üti fel a fejét és kezd kibontakozni a kócos kis buksimban, hogy irigylem azokat, akik iskolába járnak - nem hogy még le is írjam! Kimondani hangosan még nem mertem, félek, a húgom és a barátnőim élve cincálnának apró kis darabokra. De na, hát bevallom, hiányzik! Mondjuk az általánosra alig emlékszem, de azt tudom, hogy nem annyira szerettem. Nyolc osztályos gimnáziumba járva cseperedtem fel, ami bár hosszú volt, nagyon szerettem. Jó osztályunk volt, iszonyatos jófej emberekkel tele tűzdelve és a tanári kar 95%-ára nem lehetett panaszom. A fősuli meg szerelem volt - azt tanultam amit akartam, a tanáraim és a saját elvárásaimnak is megfeleltem kényelmesebb keretek között mint a gimiben. Oké, ez egy ZH vagy vizsgaidőszakban húzósabb volt, de azt a minimális időt fél lábon is ki lehetett bírni. Ám amióta lediplomáztam, elkezdtem dolgozni. Eleinte nagyon tetszett (és most sincs rá panaszom), végre nem unatkozom a rövidebb napokon és lefoglalom magamat. Aha, csak azt vettem észre magamon, hogy felkelek, a reggeli kimarad, rohanás a melóba, átdolgozom a napot - néha úgy, hogy egy falatot sem ettem, csak ha már ájuldozom az éhségtől -, rohanás haza, kaja, fürdés, egy pici TV és helloszia, lámpa leolt, Rebeka pedig már ezerrel horkol. A hétköznapok így teltek el, és semmi érdekesnek mondható nem történt velem, mert hétvégén nem hogy kávézni a barátnőkkel, az ágyból felkelni sem volt kedvem. A monotonitás megölte a spontán oldalamat. Aztán magamban azt mondtam, elég! Nem leszek én uncsi, állandóan nyavalygó lustaság. Csináld magad! Ne áltassuk magunkat (na mert én ezt tettem), hogy nincs semmi program a hétvégére a környéken. DE, van. Mindig. Ha ez csak egy mozi, egy kávézás vagy egy nagy séta a városban, az is egy program, nem? Ne mondj le mindenről Múlt héten kemény 2 óra alvás után mentem szombaton melózni, de teljesen megérte. A barátom csütörtök este szólt, hogy nincs e kedvem elmenni egy gólya és öregdiák bálra. Reálisan gondolkodva először nemet mondtam, majd egy órás tépelődés után igent. Meló előtt még elugrottam egy gyönyörű ruhát venni magamnak - mert természetesen "nem volt egy rongyom se"... -, és a munka után rohantam Győrbe. Szuper buli volt jó társasággal és a legjobb az volt, hogy a barátom, aki utál táncolni, az egész bulit végig táncolta velem. Kényeztesd magad Legtöbbször se időm, se energiám nincs ahhoz, hogy eresszek egy kád forró fürdőt, kifessem a körmömet vagy készítsek egy jó kis arcpakolást magamnak. Inkább gyors zuhany, még gyorsabb haj mosás és egy gyors arc tisztítás. Kényeztetés max az, ha van idegzetem még testápolót is kenni magamra. Na, ezt megpróbálom múlt időbe tenni a fejemben, és többet kényeztetni magamat, mert hiába vesz el egy picit több időt a napomból, a végére kipihentebb vagyok és jobban érzem magam. Rebeka
0 Comments
Nem titok, képes vagyok egyik pillanatról a másikra mormota üzemmódba váltani. Szeretek bekuckózni az ágyamba, forró teát kortyolgatni és közben sorra bámulni a filmeket/sorozatokat. Ilyenkor jók a limonádé filmek, a sorsfordító drámák és krimik halma - igazából bármi jöhet, jóformán mindenevő vagyok (kivétel horror, brrr...). Az örök listámon a Gyűrűk ura triológia, a Star Wars és a Keresztapa filmek szerepelnek, viszont egy ilyen hétvégi kuckózásra meg vannak a külön kedvenceim. Nővérem húga Kissé morbid dolog, de szeretem a rákos-halálos beteg filmeket. Mélyen megérintenek, bele tudom élni magam. Ez a film egy kicsit kilóg a többi közül és talán ezért kötődöm hozzá ennyire. Igaz történet alapján készült, egy kislány csak azért született meg, hogy leukémiás nővérét életben tartsa. A lombik bébi 11 évessé érve megunja ezt, és bepereli a szüleit, hogy ő rendelkezhessen a teste felett. Érdemes megnézni, hogy egy betegség hogyan formálja át a családot - az anya, az apa, a testvérek és a többi kívülálló szemszögén keresztül is megismerhetjük az egész történetet. Egy különc srác feljegyzései Ja, tudom, ez kb. minden második ember kedvence - nem ok nélkül. Mindenki tud azonosulni a főszereplővel, Charlieval, aki nehezen szerez barátokat és az egyetlen barátja is öngyilkosságot követ el. A gimiben nehezen, de összebarátkozik két különc végzőssel, akik mostoha testvérek, Patrickkel és Sammel. Az ő barátaik, bulijaik, a Rocky Horror Show előadások és vizsgákra való felkészülés alatt megismerjük a többi karaktert és Charlie valódi problémáit. A film vége számomra először sokkoló volt és vissza kellett pörgetnem, hogy újra átéljem a dolgokat. Már régóta tervezem elolvasni a könyvet is, van egy tippem, hogy az még jobb. The DUFF A sztori nem kapna Oscar díjat, sőt már-már klisé. Béna, okos és egyedi lány és egy jóképű, butácska, de jószívű ficsúr: összekülönböznek, segítik egymást, majd a sztori vége sem meglepő. Viszont azért szeretem ezt a filmet, mert egy olyan dologra "hívja fel a figyelmet", ami a mai világban nem meglepő. Léteznek DUFF-ok (Csúnya, kellemetlen, kövér barát), sőt az ember lánya a film közepén azt érzi, baszki, ő is volt már DUFF-ja valakinek, vagyis miről beszélünk még most is az! A DUFF persze nem azt jelenti, hogy tényleg csúnya valaki, csak ő az a barát, akit ha megközelítünk, összeszedhetjük a barátnőjét/barátját. Hát, ja, szerintem mindenki volt már DUFF, so sorry. Imádtam az elejétől a végéig, főleg Bella Thornet, mert a gonosz gimis ribit nagyon jól adja elő. Holiday Na ez az a film, amit akárhányszor elkapok TV kapcsolgatás közben, mindig végig nézek, még akkoris, ha már a fele lement. Iris és Amanda sztorija minden ügyes bajos dolgával együtt bájos, a film közben az ember lánya tud röhögni, szomorkodni, kínosan érezni magát vagy a "velemismegtörtént" érzést átélni. Los Angeles pörgése és a télbe burkolózott angliai kis falu bája, illetve a szereplők keserédes története engem mindig magával ragad, még akkor is ha Jack Blacket még mindig nem találom a legtökéletesebbnek erre a szerepre. Lány kilenc parókával Hát igen, mint már mondtam, szeretem a rákos filmeket. Ez is eltér a többitől számomra, Shopiet 21 évesen egy ritka rákkal diagnosztizálják, pedig épp elköltözne otthonról és élné az egyetemisták gondtalan életét. Nem törődik bele a betegségbe, megpróbálja a legtöbbet kihozni a helyzetéből és élni tovább. Nyilván vannak mélypontok a filmben, de ettől annyira életszagú az egész. Rebeka
Bár számomra fájdalmas erre gondolni, hamarosan vége a nyárnak. Úgy érzem, mintha csak napok teltek volna el a záróvizsga óta, nem hónapok. Mintha ez a nyár és az alatta megélt emlékek épp csak most történtek volna meg. Emlékszem, mikor lázasan tanultam a tételeket és már hobbiból idegesítettem fel magamat mindenen, azzal nyugtattam és vidítottam fel magam, hogy ezen a nyáron állandóan bulizni fogok, enyém a határtalan ég és stb. Naivan vetettem bele magamat a forró napokba. Vagyis inkább bele mártóztattam a lábikómat, mert a nyaram leginkább melóval töltöttem. Nem panaszkodom, sok mindent tanultam és nyertem ezen a nyáron, és mondhatni, amennyit lehetett kimaxoltam belőle. Hirtelen felindulásból, a VOLT fesztivál előtt kb. 5 nappal döntöttem el, hogy az eltervezett egy nap helyett egész hetes bérletet veszek. Az első fizetésem bánta, én viszont nem, A tavalyit amúgy is kihagytam, így az ideit már nem (is) akartam. Akik ismernek tudják, hogy inkább koncertekre járok, mint tuc-tuc zenés szórakozóhelyekre - nem hazudok, az olyan bulikat is szeretem -, így nekem egy fesztivál maga a Kánaán. A jó kis hazai zenekarok mellett örült a kis szívem a Bastille és a Parov Stellar Band koncertnek, illetve utolsó napi John Newman koncert tette az i-re a pontot. A jó társaság feledtette velem, hogy nap közben dolgoznom kellett. Finomakat ettem - a Zing burgert ne hagyjátok ki a fesztiválokon ha szerencsétek van hozzá - és rozé fröccsel hűtöttem le magamat esténként. Tökéletes volt az egész. Belefért pár balatoni hétvége, amit egyszer pedig 20 fokban sikerült eltöltenem - bár a rossz idő sem hátráltatott abban, hogy medencében lubickoljak. Igaz, először nem önként másztam bele a számomra jéghideg vízbe, a barátom ruhástul dobott bele. Jófej mi? Félig balatoni gyerek vagyok, nagyszüleim az északi parton laknak, így 2 hónapos korom óta töltöm ott a nyaraimat kisebb-nagyobb ideig. Bár idén csupán 3 napot tölthettem Révfülöpön, nem hagytam ki a gyermek- és tinédzser kori helyeimet. Örök szerelem fűz oda. Egyszerre Volt fesztivál után átvehettem a diplomámat, ami megkoronázta az elmúlt 3 évemet. A főiskola jó buli volt, borzasztóan hamar eltelt. Sokat köszönhetek az egyik főiskolás tanáromnak, részt vehettem egy Erasmus kurzuson Portugáliában és sok mindenbe belepillanthattam. Rádiózhattam, tévézhettem gyakorlaton belül. Sikerült eljutnom ismét a bécsi állatkertbe és teljesen kiélhettem panda és kis elefánt mániámat. Olyan vagyok mint egy kisgyerek és olyan áhítattal mászkálok az állatkertben, mintha először járnék ott. Így a poszt végére érve és vissza tekintve a nyárra mégis csak szuper volt. Nem volt olyan szabad és zabolátlan, mint amilyenre terveztem, de annyi sok jó emléket hordoz, amit magammal vihetek a rideg, utálatos őszbe. Rebeka
|
Két álmodozó írásai életmódról, divatról, szépségápolásról - na meg saját magukról! Archives
February 2017
Categories
All
|